Társadalmi felelősségvállalás

Minden más területen a zenészek között is elengedhetetlen az utánpótlás képzése és a a fiatalok támogatása. Több olyan projektben is részt veszek, amely képes felkarolni és eljuttatni a közönséghez a tehetségeket, ezek közül is kiemelkedik a HANOSZ és az NKA által támogatott Öröm a zene tehetségkutató és gondozó program.

orom-a-zene2

A programnak a segítségével évek óta segítjük a résztvevők karrierjének építését és törekszünk a magyar zenei szakmai megfelelő utánpótlásának nevelésére.


gezenguz-logoVannak olyan felkérések, amelyeknek kifejezetten szívesen tesz eleget az ember fia. Ilyen volt a Gézengúz Alapítvány számára írt dal, a Gézengúzia is, amely Mihályi Réka gyereklemezén jelent meg.

Karitatív tevékenységgel kapcsolatos megkeresést a level@lombosur.hu címen vagy a Kapcsolat menüpontban juttathat el hozzám.